Rendezvényeink, Híreink

  • Felajánlás 2006

    Eddig is sok olvasótól kaptunk könyveket, lakásokat kinőtt szobanövényeket, ill. a jövedelemadó 1 %-át, amit ezúton is köszönünk. A szolgáltatás sokszínűségének megvalósításához szeretnénk minél többféle folyóiratot, napilapot járatni. Ezek beszerzésére magas áruk miatt a kötött költségvetési kereteken belül csak szerény számban van lehetőségünk, ezért arra gondoltunk, hogy akinek olyan folyóirat, hetilap jár, ami a mi olvasóinkat is érdekelheti, szívesen vennénk, ha elolvasás után felajánlaná  a könyvtárnak.

        Elfogadunk újság-előfizetést is. Ez akár több felajánló összefogásával is megoldható. A hagyományos adathordozók mellett audio-vizuális és elektronikus hordozókon megjelenő kép- és hanganyagot is szívesen veszünk.

        Minden olyan felajánlást, ötletet elfogadunk, ami gyűjtőkörünkbe tartozik és színesíti, gazdagítja dokumentumállományunkat, könyvtári szolgáltatásunk minőségét javítja.

  • Nyitott könyves vasárnap 2006

    Az Informatikai és Könyvtári Szövetség ebben az évben is megszervezi az „Összefogás” programsorozatot, melynek központjában a Könyves Vasárnap áll.
    2006. október 8-án könyvtárunk is csatlakozik ehhez a rendezvényhez.
    A Lengyel Menyhért Városi Könyvtár október második vasárnapján 9-15 óráig Könyvtárak a kultú-ra sokszínűségéért című programsorozattal várja látogatóit

    Programok

    – hagyományos könyvtári szolgáltatások igénybevé-tele ( beiratkozás, könyvkölcsönzés…stb.) 09.00-14.30

    – régi (kiselejtezett) könyvek vására  09.00-14.30

    – Olvasónapló pályázatot lezáró szóbeli vetélkedő a pályázaton résztvevő diákok számára  10.00-tól

    – a könyvtár tulajdonában lévő CD-ROM-ok, hangos-könyvek térítésmentes használata  09.00-14.30

    – NAVA bemutatása (Nemzeti Audióvizuális Archí-vum)

    – Posta Marianna: Szemhatárátkelés c. verses köte-tének bemutatása 14.30

    – EU-s információk közvetítése (szórólapok, köny-vek, internet)- EU-s társasjáték használata 09.00-14.30

  • EU-s pályázati tájékoztató

    2005. december 9-én délután 5 órakor A GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM EU-S PÁLYÁZATAI címmel Dr. Novák Csaba, a GVOP Irányító Hatóság Főosztályvezetője és Teleki Mariann jogi referens tart előadást vállalkozók részére a könyvtárban.

  • Szakmai továbbképzés

    A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár, és a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár közös szervezésében, 2005. október 3-án (hétfőn) a megye közkönyvtáraiban dolgozók részére, őszi szakmai továbbképzésére kerül sor.

    Program:

    • 10. 00 óra Köszöntőt mond és a szakmai napot megnyitja Gál István polgármester
    • 10. 10 óra A vendéglátó intézményt Fótos Imréné igazgató mutatja be
    • 10. 20 óra Kistérségek lehetőségei az EU-ban Előadó: Nagy Miklós Gábor főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Hivatal
    • 11. 00 óra Észak-Alföldi Régió Kulturális Koordinációs Iroda Előadó: Dózsa György irodavezető
    Szünet
    • 11. 30 óra Korreferátumok· Települések együttműködése a balmazújvárosi kistérségben Előadó: Szilágyiné Holczer Anikó kistérségi megbízott·
    • Mozgókönyvtári feladatellátás Előadó: Fótos Imréné Lengyel Menyhért Városi Könyvtár igazgató·
    • Eredményes együttműködés lehetőségei és buktatói Előadó: Jantyik Zsolt alpolgármester Derecske
    • A korreferátumok után kerül sor Az év könyvtárosa díj átadására
    • 13.00 óra Ebéd a Hotel Balmazban
    • Ebéd után látogatás a Népművészeti Alkotóházban és Semsey Múzeumban

    A szakmai továbbképzés helyszíne:Lengyel Menyhért Városi Könyvtár Balmazújváros Dózsa György u. 1.{mospagebreak}Rendezvényünket az EUROPE DIRECT-HAJDÚ-BIHAR MEGYEIEURÓPAI INFORMÁCIÓS PONT támogatja

  • A népmese napja, 2005

    A Népmese napját első alkalommal idén szeptember 30-án rendezik meg a HUNRA Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére.

    A HUNRA Magyar Olvasástársaság a közelmúltban felhívást tett közzé, melyben kezdeményezte, hogy szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját ezentúl a Népmese napjaként tiszteljük.

    olvass tovább
  • Kastélykerti esték 2005

    A Kastélykerti Esték elnevezésű rendezvénysorozat idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre. Az idei műsorszerkezet összeállításásra jellemző, hogy a hét mindegyik napja más-más arulatot ölt. Ennek megfelelően színház, amatör együttesek, világzene, mulatos, főzőverseny jellemzi az egyes napokat és a szombat – mint hagyomány – a város napja.

    olvass tovább