Rendhagyó órák

Könyvtári digitális alkotó és oktató tér.

Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél.” – Mahatma Gandhi

A könyvtár ma már nem a kultúra pókhálós néma szentélye, szódásszifon-szemüvegű bölcsészek és introvertált lányok zöldlámpás lelőhelye. Ma már inkább egy, a legkülönbözőbb lakossági igényeket kielégítő, mindenki számára szabadon elérhető közösségi tér, ami a szolgáltatások egészen másfajta felfogásáról árulkodik, mint ami a hagyományos intézményi logikák mentén van bevésődve a fejekben.

A World Economic Forum kutatása alapján a ma iskolát kezdő gyerekek 65 százaléka olyan új állásokban fog dolgozni, amelyek ma még nem is léteznek, a mai 15 éveseknek pedig az előrejelzések szerint aktív éveik során 17 munkahelyük lesz 5 különböző iparágban.  Jellegénél fogva ezekre a kihívásokra nem, vagy nem teljes körűen készít fel az iskolarendszer és olyan technológia használatára próbál meg képességeket elsajátítani, amiket még ki sem fejlesztettek.

Mi viszont úgy gondoljuk, hogy ezekkel a kérdésekkel már ma el kell kezdeni foglalkozni és nemcsak kiegészítve az iskolában megszerzett tudást, hanem támogatva azt.

Témakörök:

Könyvbirodalom

Könyvtár és olvasás népszerűsítő foglalkozások

Minden amit az olvasásról, a könyvekről és a könyvtárakról tudni illik.

Élménylabor

Látványos tudomány.

Élményszerű, tapasztalati úton való ismeretszerzés avagy tanulást támogató tudományos interaktív könyvtári órák.

Digitális benszülött!

Média és Internet tudatossági foglalkozások!

Nemcsak a Z és alfa generációnak szóló

Digitális médiaműveltség sorozatunk szülőknek, nagyszülőknek szól.

Olvasás előtt

Ovis témafoglal- kozások!

Imádjuk a világra rácsodálkozó kicsiket éppen ezért őket sem hagyjuk ki a játékos tanulásból.

Foglalkozásainkról itt találhat leírást:

Lábjegyzet

Digitális, tematikus foglalkozások!

A tankönyvekben a legérdekesebb részek a lábjegyzetben vagy egy szövegdobozban vannak. Mi kiválaszottuk a legérdekesebbeket amelyek kapcsolódnak a tananyaghoz és változatos módon feldolgoztuk.

Vagy csak egyszerűen vidám kikapcsolódást varázsolunk.