A népmese napja, 2005

A Népmese napját első alkalommal idén szeptember 30-án rendezik meg a HUNRA Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére.

A HUNRA Magyar Olvasástársaság a közelmúltban felhívást tett közzé, melyben kezdeményezte, hogy szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját ezentúl a Népmese napjaként tiszteljük.

A HUNRA Magyar Olvasástársaság arra kérte a könyvtárosokat, óvónőket, pedagógusokat és a mesével foglalkozó szakembereket, valamint a meseszerető gyerekeket és felnőtteket, hogy ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak a magyar és más népek meséi felé. Elevenítsék fel a mesemondás ősi művészetét, hallgassák meg egymás legkedvesebb meséit, emlékezzenek meg mesemondóinkról, mesegyűjtőinkről, és a mesékbe szőtt bölcsesség máig érvényes üzeneteiről, ami minden népmese sajátja.

Magyar Olvasástársaság és az Életfa Alapítvány azzal a felhívással fordul mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon azon kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját, a Népmese napjaként tiszteljük ezentúl. A Népmese napját első ízben 2005 őszén rendezzük meg, és a budapesti rendezvényen túl szeretnénk országossá bővíteni a programokat. Kérjük a könyvtárosokat, óvónőket, pedagógusokat és a mesével foglalkozó szakembereket, valamint a meseszerető gyerekeket és felnőtteket, hogy ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé. Elevenítsék fel a mesemondás ősi művészetét, hallgassák meg egymás legkedvesebb meséit, emlékezzenek meg mesemondóinkról, mesegyűjtőinkről, és a mesékbe szőtt bölcsesség máig érvényes üzeneteiről, arról a mindennapjainkban is használható tudásról, ami minden népmese sajátja. Kérjük az intézmények vezetőit, tegyék lehetővé, hogy ezen a napon minden gyerek legalább egy népmesét tarisznyájába (iskolatáskájába) tehessen, okulásul, vigasztalásul vagy egyszerűen csak örömforrásként, hiszen egy megfelelő pillanatban megkapott mese olykor egész életünkre kihathathat.

Ne hagyjuk veszendőbe menni mindazt, ami évszázadokon keresztül élni segítette az embereket!A központi rendezvény az Országos Széchenyi Könyvtárban lesz, de a felhívásra jelentkező intézmények és civil szervezetek jóvoltából az ország számos pontján megemlékeznek a jeles napról.

10.00 – 10.10 Köszöntők: Nagy Attila és Szalai Gáborné
10.10 – 10.20 Mesét mond Berecz András
10.20 – 10.40 Dr. Benedek Katalin (Benedek Elek dédunokája): A Benedek Elek által végzett mesefeldolgozások a mai népmesekutatás tükrében
10.40 – 11.00 A Magyar Olvasástársaság közgyűlése
11.00 – 11.10 Mesét mond Berecz András
11.10 – 11.30 Koszecz Sándor: Gondolatok népmeséink élő világképéről
11.30 – 11.50 Boldizsár Ildikó: Miért jók az apák a mesékben?
11.50 – 12.00 vita
12.00 – 12.30 Szendvicsebéd
12.30 – 12.50 Fodor Judit: Legyőzheti-e a népmesék sárkánya Pokemont? – Olvasnak még mesét a gyerekek?
12.50 – 13.10 Budavári Klára: Meséljük el kedves népmeséinket! – egy programsorozat tapasztalatai
13.10 – 13.30 Stiblár Erika: Miért a népmese? (A pszichológus érvei)
13.30 – 14.00 Szőnyi Magda: A metatörténeti elemzés szempontjai
14.00 – 14.15 vita
14.15 – 14.30 Kávészünet
14.30 – 15.30 Laci királyfi, bábjáték a Márku Színház előadásában (Vajda Zsuzsa, Pilári Gábor)
A jeles napon minden érdeklődőt szeretettel várunk (14.30-tól gyerekekkel együtt) a helyszínen, illetve a kezdeményezéssel egyetértőket a helyi rendezvények megszervezésére buzdítunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .