Elmegyógyintézet lett a könyvtárból!

Negyedik alkalommal rendeztük meg Vidám Városi Vetélkedőnket.

12 csapat 4-4 játékosa érkezett mit sem sejtve március 29-én pénteken délután a könyvtárba, ahol már várta őket a tíz, aznapra orvossá lett könyvtáros.

A szakértő bizottság – Kosztáné Csige Erzsébet, Nagy Sándor, Pinczés Mariann felügyelete mellett kezdődött el a „betegek” kivizsgálása, rögtön egy, az értelmi képességek szintjét vizsgáló kvízzel, amit a „Potty” elnevezésű izomvizsgálat követett. A játékosok megtapasztalhatták, hogy nem is olyan egyszerű egy teniszlabdát a térdek közé szorítva eljuttatni egy kosárig, s ott jól célozva belepottyantani azt. A szövegalkotási képességek vizsgálata egy filmrészlet szinkronizálási feladatával történt, a kihúzott témának megfelelően kreáltak új szöveget a csapatok. A reflex- és gyorsasági vizsgálatnál a „betegeknek” műanyag pohárból kellett piramist felépíteni, illetve lebontani, időre…

Hogy fokozzuk az izgalmakat, tens-es elektromos kezelés alá vetettük a csapattagokat, ha a kihúzott villámkérdésekre társuk helytelen választ adott. Ezután már csak a kikapcsolódás következett, hiszen a bátor önként jelentkezők magyar slágereket adtak elő, nagy sikerrel.

A vizsgálatok eredményét kielemző bizottsági tagok végül megállapították, hogy minden beteg hazabocsátható, így mindenki megkaphatta zárójelentését, és egyedi, a könyvtárosok által csomagolt gyógyszerét is.

Eredmények:

  1. hely: A Semsey Kastély csapata
  2. hely: A Balmazújvárosi Nefelejcs Idősek Otthona csapata
  3. hely: A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság csapata

Különdíjban részesült Tarcsai Ilona és Zsupos Péter (Pataki Attila illetve Tóth Gabi megszemélyesítői).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .