A kocka el lett vetve…

Hatodik alkalommal rendeztük meg a Lengyel Menyhért Városi Könyvtárban egyedi lego építőversenyünket.

Több szempontból is különleges volt ez a „lego szombat”. A résztvevők száma kiemelkedő lett: idén 35-en hozták el előre megépített legoikat, két nem balmazújvárosi gyermek illetve két felnőtt is jelentkezett a megmérettetésre. Orbán Róbert tanár úr, a helyi középiskola tanára és felesége is megtiszteltek minket azzal, hogy elfogadták meghívásunkat, lego robot bemutatót tartottak, amíg a zsűri meghozta döntését.

A versenyzők Csonka-Kis Pál, Molnárné Nemes Margit és Pap Zsuzsa zsűritagok előtt egyenként mutatták be a saját fantáziájuk szülte lego-csodákat. Igen kreatív építmények születtek, hiszen a Zubek Konrád által készített kopaszok-hajasok focimeccse, a Rohács Botond építette rendőrség a „pottyantós” WC-vel, melyet a betörők úgy alakítottak ki, hogy ki tudjanak szabadulni a rendőrök karmaiból, illetve a Koroknai Ákos rock zenekart alkotó dínói mind-mind nagy derültséget keltettek.

Rögtön elsőként megalapozta a hangulatot a felnőttek között induló Tar Csilla Eszter, aki a testvére, Péter segítségével elkészített lego-citerát szólaltatta meg, sőt a közönséggel együtt énekelt „Tavaszi szél” című népdalt is a lego-hangszeren kísérte.

A másik felnőtt versenyző Fésűs Miklós legoja is elismerést váltott ki a jelenlévők körében, ő egy gyönyörű óceánjárót épített meg, elmondása szerint 3000 kockából kb. 24 munkaóra alatt.

Nagy tetszést aratott Posta Gergő hortobágyi életképe is, a gémeskúttal, a gólyával, a lovakkal és a Mihalkó-kalapot viselő csikóssal, de minden egyes lego tükrözte készítőjének kitartó munkáját.

Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat, a zsűri, a KOCKAFESZT, illetve a könyvtár jóvoltából sokan értékes nyereményekkel térhettek haza, de a helyezést el nem érőket is megajándékoztuk egy egyedi tervezésű „lego csokival”.

Egy másik újdonság az idei évben: a versenyzők alkotásait ki is állítottuk a könyvtár előterében, így minden hozzánk látogatónak lehetősége nyílt az alkotásokat megtekinteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .