Kard és Pajzs


“Koroknai Sándor vagyok, Balmazújvároson születtem 1948-ban, ahol azóta is élek a családommal.
Műszerész szakmát szereztem, később pedig lakatos szakmában dolgoztam 38 évig. Mióta az eszemet tudom, folyton alkotok.
Már gyermekkoromban is magával ragadott a történelmi századokba visszavezető képzelet. Később is mindig kíváncsian fordultam a szépen megmunkált kardok felé.
A kardkészítés ötlete csupán akkor fogalmazódott meg bennem, amikor 2008-ban nyugdíjba mentem. Ekkor kezdődött a történetem, s végre azt tehettem, amit szeretek.”

Életre kelt mesék

Életre kelt mesék címmel bábkiállítás nyílik április 13-án a gyermekkönyvtárban Urbánné Lantos Éva és Urbán István bábkészítő iparművészek alkotásaiból.
Ahogyan a közönség ismeri őket, Bábos Éva néni és Pista bácsi a TARKABARKÁK társulat. Szakmájukat tekintve pedagógusok, bábművészeti szakoktatók, illetve bábkészítők, hiszen számtalan előadáshoz készítenek egyénileg csodás „mesebeli lényeket”.
Életüknek elválaszthatatlan része a bábozás. Kicsik és nagyok örömére nyugdíjas éveik alatt is aktívan mesélnek életre keltett hőseikkel. Ars poétikájuk szerint kettőjük dolga a világban a bábjáték minden formájának hirdetése, a játék örömének éltetése.

A kiállított mesehősök május 18-ig várják a vendégeket.