Hónap: 2006 november

  • A Megbocsátás hete

    Késő ősz van, s lassan kigyulladnak az utcán és a kirakatokban a karácsonyi hangulatot idéző fények, az adventi koszorúkon az első gyertyák, az emberek szívében a szeretet szikrái. Mindenki izgalommal telve készülődik, reménykedve várja a Karácsonyt.
         Advent idején megértőbbek, elnézőbbek vagyunk egymás iránt, s már a szeretet jegyében teszünk és gondolkodunk.
         Hozzátartozóink és ismerőseink meglepetéseit tervezzük, szervezzük a látogatásokat, számba vesszük azokat a lehetőségeket, amelyekkel örömet szerezhetünk szeretteinknek.
         A Lengyel Menyhért Városi Könyvtár dolgozói is szeretnének egy kis rendhagyó ajándékkal kedveskedni Olvasóinak.
         Szerény lehetőségeinket számba véve, amit nyújtani tudunk az, hogy Karácsony hetét a „ Megbocsátás Heté”-nek szánjuk.
         Ennek szellemében azok az Olvasók, akik 2006. dec. 18-24-ig visszahozzák a könyvtárba a már régen kikölcsönzött könyveket mentesülnek a késedelmi díj megfizetése alól.
         Látogatóinkat szeretettel várjuk, és megértéssel fogadjuk.Mindenkinek békés, boldog
    Karácsonyi Ünnepeket kívánunk

  • Felajánlás 2006

    Eddig is sok olvasótól kaptunk könyveket, lakásokat kinőtt szobanövényeket, ill. a jövedelemadó 1 %-át, amit ezúton is köszönünk. A szolgáltatás sokszínűségének megvalósításához szeretnénk minél többféle folyóiratot, napilapot járatni. Ezek beszerzésére magas áruk miatt a kötött költségvetési kereteken belül csak szerény számban van lehetőségünk, ezért arra gondoltunk, hogy akinek olyan folyóirat, hetilap jár, ami a mi olvasóinkat is érdekelheti, szívesen vennénk, ha elolvasás után felajánlaná  a könyvtárnak.

        Elfogadunk újság-előfizetést is. Ez akár több felajánló összefogásával is megoldható. A hagyományos adathordozók mellett audio-vizuális és elektronikus hordozókon megjelenő kép- és hanganyagot is szívesen veszünk.

        Minden olyan felajánlást, ötletet elfogadunk, ami gyűjtőkörünkbe tartozik és színesíti, gazdagítja dokumentumállományunkat, könyvtári szolgáltatásunk minőségét javítja.