Várjuk azoknak a helyi lakosoknak a jelentkezését, akiknek versét, novelláját vagy más írását publikálták és szívesen megismertetné a könyvtár olvasóival is.
Jelentkezésüket várjuk személyesen a könyvtárban.
Várjuk azoknak a helyi lakosoknak a jelentkezését, akiknek versét, novelláját vagy más írását publikálták és szívesen megismertetné a könyvtár olvasóival is.
Jelentkezésüket várjuk személyesen a könyvtárban.
Banglades javaslatára az ENSZ 1999-ben február 21-ét Nemzetközi Anyanyelvi Nappá nyilvánította. 2000-ben ünnepelték először. A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a diákok fellázadtak az anyanyelv elnyomása ellen. Ekkor a rendőrség összetűzött a tüntetőkkel és öt diákot megöltek. A bangladesiek akkor az anyanyelv napjává nyilvánították a napot.
Kedves gyerekek! Már biztosan ti is érzékelitek a tavasz közeledtét. Ébredezik a természet, rügyeznek a fák. Nyakunkon a március és nemsokára itt a Nőnap. Ezen a szép ünnepen évtizedek óta bevált szokás, hogy a fiúk/férfiak valamilyen figyelmességgel kedveskednek nőnemű ismerősüknek. Ennek a jegyében mi, a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár dolgozói megragadjuk az alkalmat és szeretettel invitálunk minden kedves érdeklődőt (fiúkat és lányokat egyaránt) intézményünkbe, hogy kézműves tevékenységünk során alkotott ajándéktárgyainkkal még felejthetetlenebbé varázsoljuk e jeles napot. |
A foglalkozások időpontja: 2007. február 26. (hétfő) 14-30-tól folyamatosan 2007. március 05.(hétfő) 14-30-tól folyamatosan Jellege: egyedi technikák alkalmazása manuális tevékenységekben (választható) Pl: papírvirágok hajtogatása színeslapból ragasztott grízkép/keret szitafestéssel, vékony alulemez dekorációval papírcsodák készítése kreppből A fontosabb kellékeket (fém tubus, színeslap, kreppapír, stb.)a könyvtár biztosítja. Szükségünk van azonban színező eszközökre (vízfesték, pasztellkréta, zseléstoll a dekorációhoz) Kérjük ezeket hozzátok magatokkal. A technikák könnyen elsajátíthatók, éppen ezért arra biztatunk benneteket ne hagyjátok ki a lehetőséget és ne feledjétek ajándékozni öröm. A szabadidős tevékenységek során zenét hallgatunk, a jó hangulatot közösen garantáljuk. Szeretettel várunk benneteket: a Könyvtár dolgozói Helyszín: Lengyel Menyhért Városi Könyvtár |
Tisztelt könyvtárlátogatók!
2007-ben programsorozatot hirdetünk, melyet a gyerekek ihlettek és kézműves foglalkozások keretében fognak működni. A programok összeállításánál mi szervezők a változatosságra törekedtünk, igyekeztünk színes palettát biztosítani a 7-14 éves korosztály számára.
A szabadidős tevékenységekhez a hónapok aktuális ünnepek adják az alapot.
Ízelítő a kínálatunkból (az első félévre)
februárban
márciusban
áprilisban
májusban
júniusban
Kedves gyerekek reméljük felkeltettük az érdeklődéseteket és szeretettel várunk benneteket minden hónapban.
A programokról érdeklődhettek és bővebb információkat a gyermekkönyvtárban kaphatók.
2007. január 5-én Veres Péter születésének 110., évfordulója tiszteletére rendezett megyei vers- és prózamondó versenyen az alábbi kategóriákban a következő eredmények születtek.
I. Kategória: Általános iskola
I. Helyezett: Lakatos Gyula: Móra Ferenc: A herepfedény,
Balogh Cintia: Móricz Zsigmond: Induló
II. Helyezett: Katona Andrea: Móra Ferenc: Gyémántcserép
III. Helyezett: Sorosi Alexandra: Nagy Lajos: Lecke
Tar Mónika: Sánta Ferenc: Kicsi madár
II. Kategória: Középiskola
I. Helyezett: Tóth Ildikó: Móra Ferenc: Öregember, öreg diófa
II. Helyezett: Csőke János: Sinka István: fekete bojtár vallomásai
III. Helyezett: Major Julianna: Illyés Gyula: Koszorú
Kedves gyerekek!
Hamarosan itt a február és közeleg a farsang. Kicsik és nagyok egyaránt lázasan készülődnek . Ez alkalomból a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár szabadidős délutánokat szervez.
„FARSANGI ÁLARCOK KÉSZÍTÉSE” címmel.
A foglalkozásokat szakmailag gyakorlott felnőttek irányítják és a szükséges kellékeket biztosítják (sablon, rajzlap, színes papír, olló, ragasztó, flitterek, kalapgumi stb.)
Amit kell, hogy hozzatok magatokkal :
színező eszközök (vízfesték, tempera, filctoll, zseléstoll, zsírkréta, ceruza) –
és ne hagyjátok otthon a jókedveteket! Akkor garantált a kellemes hangulat.
Készülhettek farsangi versikékkel, dalokkal , történetekkel is.
Az álarcokat saját célra készítjük, de az igazán érdekes és különleges alkotásokból kiállítást rendezünk, melyet heteken keresztül látogathatnak az érdeklődők. Várunk benneteket szeretettel :
a Könyvtár dolgozói
Helyszín : Lengyel Menyhért Városi Könyvtár
Időpont : 2007. január 24 (szerda) 14 óra 30 perctől folyamatosan
2007. január 29 (hétfő) 14 óra 30 perctől folyamatosan
Késő ősz van, s lassan kigyulladnak az utcán és a kirakatokban a karácsonyi hangulatot idéző fények, az adventi koszorúkon az első gyertyák, az emberek szívében a szeretet szikrái. Mindenki izgalommal telve készülődik, reménykedve várja a Karácsonyt.
Advent idején megértőbbek, elnézőbbek vagyunk egymás iránt, s már a szeretet jegyében teszünk és gondolkodunk.
Hozzátartozóink és ismerőseink meglepetéseit tervezzük, szervezzük a látogatásokat, számba vesszük azokat a lehetőségeket, amelyekkel örömet szerezhetünk szeretteinknek.
A Lengyel Menyhért Városi Könyvtár dolgozói is szeretnének egy kis rendhagyó ajándékkal kedveskedni Olvasóinak.
Szerény lehetőségeinket számba véve, amit nyújtani tudunk az, hogy Karácsony hetét a „ Megbocsátás Heté”-nek szánjuk.
Ennek szellemében azok az Olvasók, akik 2006. dec. 18-24-ig visszahozzák a könyvtárba a már régen kikölcsönzött könyveket mentesülnek a késedelmi díj megfizetése alól.
Látogatóinkat szeretettel várjuk, és megértéssel fogadjuk.Mindenkinek békés, boldog
Karácsonyi Ünnepeket kívánunk
Eddig is sok olvasótól kaptunk könyveket, lakásokat kinőtt szobanövényeket, ill. a jövedelemadó 1 %-át, amit ezúton is köszönünk. A szolgáltatás sokszínűségének megvalósításához szeretnénk minél többféle folyóiratot, napilapot járatni. Ezek beszerzésére magas áruk miatt a kötött költségvetési kereteken belül csak szerény számban van lehetőségünk, ezért arra gondoltunk, hogy akinek olyan folyóirat, hetilap jár, ami a mi olvasóinkat is érdekelheti, szívesen vennénk, ha elolvasás után felajánlaná a könyvtárnak.
Elfogadunk újság-előfizetést is. Ez akár több felajánló összefogásával is megoldható. A hagyományos adathordozók mellett audio-vizuális és elektronikus hordozókon megjelenő kép- és hanganyagot is szívesen veszünk.
Minden olyan felajánlást, ötletet elfogadunk, ami gyűjtőkörünkbe tartozik és színesíti, gazdagítja dokumentumállományunkat, könyvtári szolgáltatásunk minőségét javítja.
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség ebben az évben is megszervezi az „Összefogás” programsorozatot, melynek központjában a Könyves Vasárnap áll.
2006. október 8-án könyvtárunk is csatlakozik ehhez a rendezvényhez.
A Lengyel Menyhért Városi Könyvtár október második vasárnapján 9-15 óráig Könyvtárak a kultú-ra sokszínűségéért című programsorozattal várja látogatóit
– hagyományos könyvtári szolgáltatások igénybevé-tele ( beiratkozás, könyvkölcsönzés…stb.) 09.00-14.30
– régi (kiselejtezett) könyvek vására 09.00-14.30
– Olvasónapló pályázatot lezáró szóbeli vetélkedő a pályázaton résztvevő diákok számára 10.00-tól
– a könyvtár tulajdonában lévő CD-ROM-ok, hangos-könyvek térítésmentes használata 09.00-14.30
– NAVA bemutatása (Nemzeti Audióvizuális Archí-vum)
– Posta Marianna: Szemhatárátkelés c. verses köte-tének bemutatása 14.30
– EU-s információk közvetítése (szórólapok, köny-vek, internet)- EU-s társasjáték használata 09.00-14.30
2005. december 9-én délután 5 órakor A GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM EU-S PÁLYÁZATAI címmel Dr. Novák Csaba, a GVOP Irányító Hatóság Főosztályvezetője és Teleki Mariann jogi referens tart előadást vállalkozók részére a könyvtárban.