Az országgyűlés a 2003. évi XCIII törvénnyel november 3-át – azt a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapításának céljára felajánlotta, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását – a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította. A Magyar Tudományos Akadémia 2019 novemberében 16. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a „Magyar Tudomány Ünnepe 2019” című országos és határon túli programsorozatot, amelynek idei mottója: „Értékteremtő tudomány”.
Az idei rendezvénysorozat kitüntetett célja: felhívni a figyelmet arra, hogy támogató környezetben valamennyi tudományterület megteremti – egy nemzet jólétét szolgálva, nemzeti kincseit gyarapítva – azt az értéket, amely annak megfelelő helyén hasznosul, és ezek az értékek természetükből adódóan más módon mérhetőek. A programsorozat foglalkozik azzal a jelenséggel, hogy több tudományterületen paradigmaváltás megy végbe napjainkban, valamint hangsúlyozza a kutatási eredmények felelős interpretálását. Az idei mottó felhívja a figyelmet a kutatói pálya vonzerejére is, és a kutatómunkát mint hivatást hirdeti a felnövekvő generációk számára.
MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE – 2019. ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ
2019. november 27. (szerda) 14.00
Lengyel Menyhért Városi Könyvtár
(Balmazújváros, Dózsa Gy. u. 1.)
A vendégeket köszönti:
Hegedűs Péter Balmazújváros város polgármestere
Az ünnepséget megnyitja:
Molnárné Nemes Margit a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár vezetője
Előadás tart:
Dr. Kátai János egyetemi tanár a Hajdú-Bihar Megyei TIT elnöke
Véget ért a 2019-es „Búvárkodj” olvasónapló pályázat. Egy hónapon keresztül Zengett, bongott a könyvtár! Az ünnepi műsort ez alkalommal, a pályázatok verseiből állítottuk össze. Minden versenyzőnek gratulálunk és kívánjuk, hogy a jövőben is legyetek ugyanilyen lelkesek! Várunk titeket továbbra is szeretettel!
Képzeletbeli dobogónk
3. fokára a „TudásFa” csapata Kerekes Ádám, Bujdosó Panna, Kis Laura Virág
„Gyémánt Hiúzok” csapata Zubek Károly, Bodnár Ibolya, Gercsák Alexa
„Az okos farkasok” csapata Szabó Dorina, Hegedűs Árpád, Dobi Kitti
Külön dicséret illeti a nyolcadikos tanulókat. Hisz tudjuk, hogy ők a felvételik időszakában, a pályaválasztással is el voltak foglalva. Ennek ellenére ránk is szántak időt. Nem beszélve arról, hogy ők nem csak most pályáztak, hanem már alsó tagozatosként is részt vettek a könyvtári pályázatokban. Köszönjük kitartó munkájukat. Reméljük a 8. osztály után sem felejtenek el bennünket, hanem már lehet a felnőtt könyvtárban, Jutka néninél találnak, nekik való olvasmányokra.
Kedves csapatok! Feltöltöttük az általatok írt verseket. A teljes hírre kattintva olvassátok el mind és döntsétek el, melyik a legjobb alkotás. 🙂 Szavazni a könyvtárban lehet, 2019. november 19-ig (kedd).
Író-olvasó találkozó Nyáry Krisztiánnnal, az Így szerettek ők 1–2., az Igazi hősök – 33 magyar, a Merész magyarok – 30 emberi történet és a Festői szerelmek című könyvek szerzőjével legújabb könyve kapcsán.