
Rendezvényeink, Híreink
-
Meglepetés vendégek
A 2020-as év könyvtári mesedélelőttjeinek folytatásaként, vendégeink voltak a
Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ ellátottjai.
A makacs kuka meséjét hallhatták a fiatalok, akik egyáltalán nem „makacskodtak” a mese után, hanem egy jó hangulatú, vidám, játékos ügyességi pályát küzdöttek le. A sok nevetés és jutalomtaps után, társasjátékokat készített a kis csapat. Szépen kiszínezte mindenki a saját pályáját, aztán zárásként megtanultuk a játékszabályokat, és ki is próbáltuk az alkotásokat.
Remek hangulatú találkozás volt. -
Nyári foglalkozás – 2020. július 1.
A karantén feloldása után megszerveztük újra a gyermekkönyvtári mesedélelőttöket és kézművesfoglalkozásokat. Ennek örömét igazolta a résztvevők létszáma. Mindenki vágyott társaságban lenni. A makacs kuka meséje után, Kuka Marci történetébe pillantottunk bele.
A két mese, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, környezetünk tisztántartására hívta fel a gyermekek figyelmét. A mese alapja volt az újrahasznosított anyagokból készült, ügyességi játszótér kialakításának. Pályáink leküzdésében szívesen vettek részt a gyerekek. Mindenki kipróbálhatta akadályainkat. A vidám délelőtt második részében kézműves foglalkozás keretében a gyerekek saját társasjátékot készíthettek és vihettek haza. Szebbnél-szebb alkotások születtek.
Reméljük, jó szórakozást biztosítanak a nyári szünidőben az alkotóknak.
-
Újranyitás

ÚJRA VÁR A KÖNYVTÁR!
2020. június 16.-tól (kedd) – júniusban egyelőre a szombati napok kivételével – várjuk kedves olvasóinkat, természetesen a biztonsági szabályok betartása mellett!
Kérjük a hozzánk ellátogatók viseljenek maszkot, használják a kihelyezett kézfertőtlenítőt, és tartsák be a 1,5 m-es távolságot! Az épület mindkét szintjén maximum 10-10 fő tartózkodhat! A visszahozott könyvek 72 órára karanténba kerülnek. A késedelmi díjak megfizetésétől augusztus 31-ig eltekintünk.Szeretettel várunk mindenkit! A könyvtár dolgozói



























