Szerző: Könyvtáros

  • BÚVÁRKODJ! – EREDMÉNYEK

    2010. november 25-én a búvárkodj! Olvasónapló pályázat eredményhirdetésére került sor. A műsorral egybekötött programon sok érdeklődő volt jelen. Fellépőink- Csige Beáta és Mező József tánctagozatos tanulók latin egyveleget mutattak be nagy sikerrel. A 15 éve útjára indított pályázatra 136 fő jelentkezett. Minden iskola egyenlő arányban kapott feladatlapokat, 10-10-et intézményenként. Többen fénymásolt példánnyal készültek. Az idén a 30 pályázat helyett 44 érkezett be könyvtárunkba, s közöttük szép számmal akadtak tartalmilag és külalakra is igényes alkotások. A Bocskai Tagintézmény 8-at, a Központi és Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola (Kollégium és Nevelési Tanácsadó) 10-et, a Kalmár Tagintézmény 26 pályamunkát nyújtott be. A beérkezett rajzokból kiállítást rendeztünk, mely a jövő év végéig gyermekrészlegünkön megtekinthető.

    1. helyezett: Született Zsenik: Takács Adrienn, Vezendi Judit, Szilágyi Nelli 8. b Kalmár Tagintézmény (140 pontból 139,5 pontot értek el)

    2. helyezett: Picike Pocakon Pöckölt Pockok: Pinczés Ágnes, Ferenczi Etelka, Tóth Fruzsina, Varga Lili 8.b. Kalmár Tagintézmény (137,5 pontot gyűjtöttek)

    3. helyezett: Búvárlányok: Varga Márta, Kapitány Beáta, Posta Ildikó 7. b. Központi Iskola (134 pontot szereztek)

    Központis Lányok: Boruzs Vivien, Pocsai Anita 8.c Központi Iskola (134 ponttal).

    Búvár Csajok I.: Bodnár Tímea, Kunkli Gréta, Sóvágó Boglárka 6.b Kalmár Tagintézmény (134 ponttal)

    Különdíjban részesül Novák Eszter az önálló szép munkájáért. Minden résztvevőt dicséretben részesítünk a helyezetteknek pedig gratulálunk. Reméljük, hogy feladataink szórakoztatónak bizonyultak, s hogy jövőre is ekkora lelkesedéssel vesznek részt tanulók a pályázatban.

  • Pályázott diákok figyelem!

    a LENGYEL MENYHÉRT VÁROSI KÖNYVTÁR által kiadott

    „Búvárkodj”

    olvasónapló pályázat – műsorral egybekötött – eredményhirdetésének ideje:

    2010. november 25. (csütörtök) 16.00

    Szeretettel várjuk a benevezett csapatok diákjait, a felkészítő tanárokat, a családtagokat és minden kedves érdeklődőt.

    A könyvtár dolgozói

  • Könyvtárak az olvasásért

    A Lengyel Menyhért Városi Könyvtár az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évben is csatlakozik az „Országos Könyvtári Napok” programsorozathoz. Ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a könyvtárnak milyen fontos szerepe van az olvasóvá nevelésben.
    Az előző években is sikeresek voltak a rendezvényeink, melyekre sok érdeklődő látogatott el. Ebben az évben is ingyenesen várjuk városunk lakosait, érdekes előadásokkal, irodalmi játékokkal, irodalmi művek bemutatásával, mesével, történetek felolvasásával.  

    Programok:

    2010.10.05. (kedd.) 17.00  –  19.00   Olvas a család
    – Esti mese a könyvtárban – hozd el kedvenc mesédet!

    2010.10.07. (csütörtök) 16.00  Egészséges család
    – Gyógynövények, termékbemutató, kóstoló
    Az előadást tartja: Jókai István a PUSZTADROG Kft. igazgatója

    2010.10.08. (péntek) 16.00  Gazdálkodik a család
    – Gazdálkodás pénzzel, idővel, energiával.
    – Környezetvédelem
    – Ne dobd ki  a hulladékot – használd újra!
    – Mire használhatod a hulladékot?
    Az előadást tartja: a BAKCSÓ Egyesület

    2010.10.10. Könyves Vasárnap  9.00  –  15.00
    – Teljes körű könyvtári szolgáltatás
    – A beiratkozás a mai napon mindenki számára ingyenes
    – Késedelmes olvasóink térítésmentesen visszahozhatják a könyveket
    – 10.00-tól Sikerkönyv a filmvásznon ( Twilight -Alkonyat )
    – 10.00 -tól Aktiviti a gyermekrészlegen
    – 13.00-tól Játszik a család – Óriás társasjáték nyereményekkel   
    Kvízjátékok, mesék, dalok – számítógépen
    Óránként zsákbamacska sorsolás

  • A hortobágyi pásztorkalap

    Lengyel Menyhért Városi Könyvtár és a Tiszántúli Történész Társaság tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait a

    Mihalkó Gyula – Pozsoni József:

    A hortobágyi pásztorkalap – és készítői, a balmazújvárosi Mihalkó család

    című könyv bemutatójára.

    2010. június 25-én 15 órára a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár

    olvasótermébe

    Program: Kadarcs citerazenekar – Hortobágyi pásztornóták

    A könyvet bemutatja Fekete János ny. vezető-főtanácsos

    A kalapok viselőiről, a pásztorokról beszél

    Gencsi Zoltán

    Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonproft Kft. igazgatója

  • „Bolygónk a Föld”

    Ez év áprilisában meghirdetett „Bolygónk a Föld” c. rajzpályázatra 74 pályamunka érkezett be. A kiállítás megnyitóra és az értékelésre 2010. április 22-én a Föld Napján került sor.
    Nagyon szép alkotások születtek a Dózsa-, a Mesevár-, a Szigetkeri-, a Ságvári E. utcai-, a Bimbó óvoda illetve a Központi és Petőfi Sándor Kistérségi Ált. Isk., Kollégium és Nevelési Tanácsadó meg a Tagozat környezetvédői jóvoltából.
        A kis művészek gondolataik ábrázolására leginkább vízfestéket, zsírkrétát használtak, de szép számmal születtek filccel és ceruzával készült képek is. Fantáziájuk által, aprólékos kidolgozással sok egyedi rajz jött létre a rendelkezésre bocsátott környezettudatos életmód témában. A kiemelkedő alkotások tulajdonosait jutalmaztuk.
        A pályázóknak gratulálunk és tevékenységükhöz további sok sikert kívánunk.

  • Lisa – Nagydolgozat

    „Mikor hallgatsz; – tudd, hogy miért,
    Mikor szólsz; – tudd, hogy kiért!”
    Nagyon örülnénk, ha
    Lisa (Pataki Ferencné)
    Nagydolgozat
    könyvének bemutatóján
    Önt is üdvözölhetnénk.

    Ideje: 2010. február 18-án 16:30-tól
    Helye: A könyvtár olvasóterme.

    A szerző a könyvből befolyt összeget alapítvány létrehozására fordítja, mely az otthon ápolt gyermekeknek és
    családjuknak nyújt majd segítséget.

  • Költészet Napja 2010

    A Lengyel Menyhért Városi Könyvtár
    és a
    Veres Péter Általános Művelődési Központ
    és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

    Szeretettel meghívja Önt és minden kedves ismerősét
    közös rendezvényére

    Ideje:
    2010. április 12. (hétfő)
    16 óra 30 perc
    Helye:
    a könyvtár olvasóterme

    Program

    „VÉGY KARJAIDRA IDŐ…”
    Válogatás Sinka István műveiből

    ERDÉLYI MÁRTA MŰSORA

    Közreműködnek

    Kolozsváry Katalin és Dukai Zsuzsanna

  • Internet Fiesta 2010

    Országos méretű rendezvénysorozat  2010. március 22-31.

    A Lengyel Menyhért Városi könyvtár rendhagyó tanórákat hirdet iskoláskorúak részére. Osztályok jelentkezését várjuk.
    A pedagógusoknak és minden fiatallal foglalkozó szakembernek az alábbi témákat ajánljuk (személyre szabottan, tetszőlegesen választható időpontokkal).

    „Barangolás a mesék földjén”  

    Online mesefeldolgozás bábjátékkal (paraván mögött). Gyermekbarát irodalmi honlapok megtekintése.

    „Így is lehet ének óra”

    Prokofjev: Péter és a farkas A szerző életrajzának bemutatása a Wikipédia rendszerben, diavetítés, hangszerfelismerés, animációs zenehallgatás.

    „Bolygók közti űrutazás”

    Az égitestek többdimenziós ábrázolása. Navigáció a Tejútrendszerben, zenei aláfestéssel.

    „Földünk titkai”

    Domborzati felszín pásztázása távcsővel. Országok,városok kivetítő általi megtekintése. Google Earth.

    „Az emberi test működése”

    Az egészséges táplálkozás bemutatása PowerPoint formátumban. Hangoskönyv, DVD + dia alkalmazása.

        
    Helyszín: Teleház  (íróeszközt kérjük mindenki hozzon magával)       
    A programokra jelentkezni lehet: a Lengyel Menyhért Városi Könyvtárban illetve az 52/370-326, és a 06-30/534-0625 telefon-számokon.
    Szeretettel várjuk az érdeklődő csoportokat.

  • Biztonságosabb Internet Napja

    Biztonságosabb Internet Napja minden év februárjában kerül megrendezésre. Célja, hogy szerte a világon élő gyerekek és a fiatalok számára elmagyarázza a biztonságosabb és felelősebb online technológiákat illetve az immár hozzájuk kapcsolódó mobil telefonok használatát.
    Az idei év mottója a „Think B4 U post” azaz „Használd az eszed, mielőtt közzéteszed!”