Vámos Miklós

Vámos Miklós lesz a vendégünk 2007. okt. 11-én 16 óra 30-kor

A már többször is meghiúsult találkozónak most az „Utazások Erotikában” c. új könyvének megjelenése ad aktualitást. Ebből az alkalomból Balmazújváros olvasó-közönsége az elsők között  találkozhat az íróval.


A regényről a következő gondolatokat olvashatjuk az AB OVO kiadó honlapján : „A szerző a következő egyszerű alapötlet bűvöletében írta meg ezt a könyvet: elmesélhető-e egy ember – egy férfiember – élettörténete úgy, ha voltaképpen csupán szerelmi históriáit és nőügyeit taglaljuk. Sorsunk talán legfontosabb vonatkozása az, hogy kikhez fűz(ött) minket szerelem vagy erotikus vonzalom, vegyünk egyszer szemügyre regényhőst ilyen alapon.
A művelt olvasónak a cím hallatán földereng Johann Wolfgang Goethe (1749–1832) kolléga közismert opusának címe: Utazás Itáliában. Ez sem a véletlen műve. Hősünk, Jánoska, azaz dr Mester János (1950), Goethe életének és munkásságának elszánt kutatója. Minthogy a költőfejedelem szerelmi ügyeivel is foglalkozik, tudja, Goethének legalább (esetleg: több mint) száz nője volt. Őneki, Mester Jánoskának, mindössze tizet engedélyezett a szerző.
Három feleség, hét egyéb. Róluk szól a regény.”
Eddig megjelent regényei, drámái, novellái, forgatókönyvei és egyéb művei az olvasóink körében is ismertek, népszerűek, olvasottak.

Könyvtárunkban meglévő művei : Borgisz ,  Én és én, Hanyatt homlok,  Emily néni szakálla, Zenga zének, Félnóta, Jaj,  A New York–Budapest metró, Anya csak egy van, Apák könyve, Öt kisregény, Sánta kutya ,  Márkez meg én ,  Jelenleg tizenharmadik a listán, Váltás,  Valaki más, Szenvedélyes emberek, Bár,  Dr. Orángutay Tivadar (mese), Teniszezz velem : én se tudok még, Ha én Bródy volnék,  135 lehetetlen történet, Hogy volt.

Eddigi munkásságának elismeréseként kapott díjak, kitüntetések:

  • József Attila-díj (1984),
  • MSZOSZ (1996),
  • Könyvtárosok Fitz József-díja (2001),
  • Pro Cultura Urbis (2002) ,
  • Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2004)

Mindenkinek jó szívvel ajánljuk figyelmébe Vámos Miklós  új és  régi köteteit.
A találkozó  helye: Lengyel Menyhért Városi Könyvtár
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

A népmese napja

Lengyel Menyhért Városi Könyvtár és a Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú  Művészeti Iskola a Népmese Napját Berecz András ének, és mesemondó előadásával ünnepli. 

    „Az első dalokat édesanyámtól tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tud ma is. Majd húsz éve gyűjtök Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Szatmárban, Nyírségben… dalokat, meséket, tréfákat.
Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő és jogi egyetemista is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem. Így amiről éjszaka álmodok, azt csinálom nappal”.


   Így vall a mesemondó, aki a mesemondás mellett sok lemezt, kazettát, rádió- és tv felvételt készített, Magyarországon kívül fellépett Európában,  az USA-ban, Kanadában. Tanított népzenét itthon és külföldön.


  Díjai, elismerései : Népművészet Ifjú Mestere díj, Magyar Művészetért díj, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetés, Magyar Örökség díj, Március 15. díj, Alternatív Kossuth díj, Príma díj.


Az előadás helye:

Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú  Művészeti Iskola

Ideje :

2007.szept. 19. 16 óra 30 p.
           

Mindenkit szeretettel várunk.

Könyvtárak összefogása a társadalomért Balmazújvároson

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával  2007 őszén ismét sor kerül a “Könyvtárak összefogása a társadalomért” országos rendezvénysorozatra. 
      Az idei programok a „Nagy Olvashow” keretében kerülnek megrendezésre  okt. 2-12-ig.

      A könyvtárak különböző korosztályok (babák és szüleik, a kölykök, a tinik, a nagyik) számára  készülnek olvasásnépszerűsítő programokkal. A könyvtárak rendezvényeikkel a http://osszefogas.kjmk.hu honlapon regisztrálhatták magukat, így összeállt az országos program, mely mindenki számára elérhető. A központi helyszín a nemrég átadott Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Információs Központban lesz, Debrecenben. 

A Szapáryak – könyvbemutató

A balmazújvárosi Lengyel Menyhért Városi Könyvtár Tisztelettel meghívja Önt 2007. június 1-én (péntek) 16.30 órára a könyvtár olvasótermében tartandó „Régi magyar családok” sorozat 6. kötetének

Claude André Donadello – Cseh Géza – Pozsonyi József
A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család története
című könyvének bemutatójára
A könyvet és a sorozatot bemutatja: Pozsonyi József sorozatszerkesztő társszerző

A költészet napja

Szeretettel meghívunk minden kedves versszerető Olvasót és ismerőseit 2007. ápr. 11-én 16 órára a Magyar Költészet Napja tiszteletére rendezett Verses- zenés megemlékezésünkre

Közreműködnek: az Ady Endre Gimnázium balmazújvárosi diákjai.

Minden érdeklődőt várunk a Lengyel Menyhért Városi Könyvtárban

„ A költészet, a valódi,
meglehet, hogy régimódi,
de csak akkor szentigaz,
hogyha gyógyír és vigasz,
hogyha látja aki néz,
ha zenével megigéz,
hogyha szépen zeng a szó
s igazságból származó
szent igéje érthető
gondolatot értető.”

/ Hegedűs Géza /

Nyitott könyves vasárnap 2006

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség ebben az évben is megszervezi az „Összefogás” programsorozatot, melynek központjában a Könyves Vasárnap áll.
2006. október 8-án könyvtárunk is csatlakozik ehhez a rendezvényhez.
A Lengyel Menyhért Városi Könyvtár október második vasárnapján 9-15 óráig Könyvtárak a kultú-ra sokszínűségéért című programsorozattal várja látogatóit

Programok

– hagyományos könyvtári szolgáltatások igénybevé-tele ( beiratkozás, könyvkölcsönzés…stb.) 09.00-14.30

– régi (kiselejtezett) könyvek vására  09.00-14.30

– Olvasónapló pályázatot lezáró szóbeli vetélkedő a pályázaton résztvevő diákok számára  10.00-tól

– a könyvtár tulajdonában lévő CD-ROM-ok, hangos-könyvek térítésmentes használata  09.00-14.30

– NAVA bemutatása (Nemzeti Audióvizuális Archí-vum)

– Posta Marianna: Szemhatárátkelés c. verses köte-tének bemutatása 14.30

– EU-s információk közvetítése (szórólapok, köny-vek, internet)- EU-s társasjáték használata 09.00-14.30

Szakmai továbbképzés

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár, és a Lengyel Menyhért Városi Könyvtár közös szervezésében, 2005. október 3-án (hétfőn) a megye közkönyvtáraiban dolgozók részére, őszi szakmai továbbképzésére kerül sor.

Program:

  • 10. 00 óra Köszöntőt mond és a szakmai napot megnyitja Gál István polgármester
  • 10. 10 óra A vendéglátó intézményt Fótos Imréné igazgató mutatja be
  • 10. 20 óra Kistérségek lehetőségei az EU-ban Előadó: Nagy Miklós Gábor főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Hivatal
  • 11. 00 óra Észak-Alföldi Régió Kulturális Koordinációs Iroda Előadó: Dózsa György irodavezető
Szünet
  • 11. 30 óra Korreferátumok· Települések együttműködése a balmazújvárosi kistérségben Előadó: Szilágyiné Holczer Anikó kistérségi megbízott·
  • Mozgókönyvtári feladatellátás Előadó: Fótos Imréné Lengyel Menyhért Városi Könyvtár igazgató·
  • Eredményes együttműködés lehetőségei és buktatói Előadó: Jantyik Zsolt alpolgármester Derecske
  • A korreferátumok után kerül sor Az év könyvtárosa díj átadására
  • 13.00 óra Ebéd a Hotel Balmazban
  • Ebéd után látogatás a Népművészeti Alkotóházban és Semsey Múzeumban

A szakmai továbbképzés helyszíne:Lengyel Menyhért Városi Könyvtár Balmazújváros Dózsa György u. 1.{mospagebreak}Rendezvényünket az EUROPE DIRECT-HAJDÚ-BIHAR MEGYEIEURÓPAI INFORMÁCIÓS PONT támogatja