Kínából jöttem – előadás

Kínából jöttem…Nagy örömünkre az érdeklődők nálunk hallgathatták meg a Bekton Ifjúsági Fúvószenekar élménybeszámolóját kínai vendégszereplésükről.  A zenekar honlapján a következőket olvashatjuk:A Balmazújvárosi Ifjúsági fúvószenekar 1967-ben alakult meg az akkori, helyi Veres Péter Művelődési Központ támogatásával. Az együttes előbb Úttörő, majd később Ifjú Gárda zenekarként vált ismertté. 1990-től a csoport Bekton Ifjúsági Fúvószenekar néven lép fel. 1997. január óta egyesületi formában működik. Az együttes több formációban – koncert fúvószenekarként és mazsorettcsoportot kísérve menetzenekarként is ismert. A művészeti csoport nemcsak hazánkban szerzett elismerést Balmazújvárosnak, hanem egész Európát járva koncertről-koncertre bizonyította a magyar fúvósok tehetségét. Évente 40-50 fellépésük van, amelynek felét külföldön teljesítik. Koncerteztek már Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Dániában, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Lengyelországban, Luxemburgban, Németországban, Olaszországban, Portugáliában, Romániában és Svájcban is. A zenekar jelenleg 65, míg a mazsorett csoport 15 tagú. Repertoárja a legszélesebb közönségigényt kielégítve, a klasszikus fúvós muzsikától a mai modern feldolgozásokon keresztül, az ismert filmzenékig terjed. Az egyesület legfőbb célja a fúvószenei kultúra fejlesztése, a fúvószenei hagyományok ápolása, megőrzése, melyek érdekében az együttes utánpótlását a zeneiskola biztosítja.   2014 szeptemberében a város összefogásának köszönhetően a zenekar és a mazsorett csoport részt vehettek a kínai Sanghajban megrendezett 25. turisztikai fesztiválon. Az előzményekről, az útról és az ott eltöltött napokról meséltek vendégeink, többek között Bekker Gyula karnagy, Lénárt József, Túri Péter, …Az általuk elmeséltek mellett a jelenlévők sok általuk készített remek fotót is láthattak, így közösen élhették át újra ezt a hatalmas élményt.