Író-olvasó találkozó Nyáry Krisztiánnal
 
Író-olvasó találkozó Nyáry Krisztiánnnal, az Így szerettek ők 1–2., az Igazi hősök – 33 magyar, a Merész magyarok – 30 emberi történet és a Festői szerelmek című könyvek szerzőjével legújabb könyve kapcsán.

 

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenhatezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.

40 történet sok képpel Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, hitvesekről, múzsákról, szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.

https://marvin.bline.hu/product_images/51/E11115.JPG 2012       https://marvin.bline.hu/product_images/549/E11519.JPG 2013

 

Nyáry Krisztián, az elmúlt évek két könyvsikerének, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyveknek szerzője ezúttal is valódi emberi sorsokról írt igaz történteket. Harminchárom 19-20. századi magyar emberről, akik köztünk éltek, és akiknek élete vagy személyes döntései ma is példaszerűek. Ők az igazi hősök. Vannak köztük ismert emberek, mint Papp Laci vagy Semmelweis Ignác, és kevésbé ismertek, mint Halassy Olivér a világ első mozgássérült olimpikonja, Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő vagy Ocskay László százados, a magyar Schindler. „Az emberi sorsok érdekelnek, erről írok. Előző két könyvemben arról meséltem, hogyan formálja az emberi sorsot a szerelem. Most arról, hogyan tehetnek hőssé valakit a személyes döntések. A könyvben szereplő 33 magyar ember igazi hős, akik a megfelelő pillanatokban jól döntöttek, és aztán képesek voltak kitartani a döntésük mellett. Hősök, akik a nehezebb utat választották, és kisebbségben maradva is az igazságot képviselték. Vagy egyszerűen csak végig mertek menni a saját útjukon, úgy, hogy másoknak ezzel példát mutattak. Kiválasztásuk teljesen szubjektíven történt, ők az én személyes hőseim." Nyáry Krisztián

https://marvin.bline.hu/product_images/723/E14504.JPG 2015

Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyveiben a szerelem sorsformáló erejéről írt, az Igazi hősökben pedig személyes döntésektől példaszerűvé váló életekről. A folytatásban ezúttal 30 olyan magyart vesz sorra, akik a legnehezebb helyzetekben is emberek tudtak maradni, s akik számára önazonosságuk és belső bátorságuk a legszélsőségesebb történelmi helyzetekben is mindent felülírt. Magyarok, akik rendíthetetlen szilárdsággal követték saját értékrendjüket, akik a legsötétebb órákban is mások vigaszai voltak, akik nem féltek újat teremteni, még ha mások nem is hittek bennük, és akik kérlelhetetlenül hűek voltak önmagukhoz. Az iskolaalapító Teleki Blanka, akit a várbörtön sem tudott megtörni; a jobb kezét elvesztő sportlövő, Takács Károly, aki bal kezét használva lett olimpiai bajnok; a magyar gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeon, aki a halál torkában sem volt képes elszakadni a hazájától; a szíriai bevándorló Fadlallah el Hedad Mihály, aki a világ legjobbjává tette a bábolnai ménest; vagy az embermentő Karig Sára, aki azt vallotta: az embertelen törvényeket nem szabad betartani. Merészek voltak és magyarok. Mind magyarok.

"Féltek ők is, ahogy a többség, a bukástól, a sikertelenségtől vagy a megszégyenüléstől. De jobban féltek attól, hogy emberségük sérül, ha nem fordulnak szembe az embertelennel." Nyáry Krisztián

 

https://marvin.bline.hu/product_images/574/B1409801.JPG 2015

 

 

Így szerettek ők - mára kevés magyar olvasó számára ismeretlen ez a cím. Nyáry Krisztián nagy íróink, költőink szerelmi életét megörökítő kötetei töretlen sikernek örvendenek. Az Igazi hősök és a Merész magyarok című könyvekben bemutatott példaértékű életek után a szerző ismét a szerelemről, annak nemcsak sors- és személyiségformáló, hanem életpályákat, alkotói korszakokat meghatározó erejéről ír. Ezúttal azonban a képzőművészeté a főszerep: hogyan éltek híres festőink, kiket látunk a vásznaikon, s kik voltak azok, akiket modellként sosem örökített meg az alkotó, mégis életre szóló hatással voltak a magyar művészetre? Mennyi féle szerelem létezik? Hogyan állít annak emléket egy festő? Megörökíti-e egyáltalán? Még pontosabban tehát: Hogy szerettek ők?  Czóbel Béla csak felesége, Modok Mária halála után vette észre, hogy az asszony titokban festett képei remekművek. Czigány Dezső négy embert gyilkolt meg, köztük második feleségét, első felesége és két másik nő a környezetében pedig gyanús körülmények között lett öngyilkos. Rippl-Rónai József 37 évvel fiatalabb modellje, Bányai Zorka egyben a festő utolsó szerelme is volt. Amrita Sher-Gil indiai-magyar festőnő halála után nem tudták eldönteni, hogy egy véletlen mérgezés vezetett-e a halálához, vagy féltékeny férje ölte meg. Munkácsy Mihály felesége, Cécile Papier a világ első női festészeti menedzsere volt, aki gondosan megtervezte férje szereplését a társasági eseményeken. Mednyánszky László hosszú évekig minden naplóbejegyzését halott szerelmének, a paraszti sorból származó Kurdi Bálintnak ajánlotta. Lotz Károly nevelt lányába volt szerelmes, róla festette híres aktképeit. Berény Róbert zeneművész felesége, a Csellózó nő modellje a festővel kötött házassága után képtelen volt kezébe venni a hangszerét. Zichy Mihály Magyarországon hagyta családját és orosz feleségét, miközben ő tanítványából lett szeretőjével Európában utazgatott. Egry József katonakórházi ápolónője elhagyta ezredes férjét, hogy hozzámehessen a közkatonaként szolgáló, szegény, tüdőbeteg festőhöz. Szinyei Merse Pált gyermekeik halála után elhagyta felesége, a Lilaruhás nő modellje. Vajda Júlia férje, Vajda Lajos halála után újra férjhez ment, de egész életében első férjébe volt szerelmes. Márffy Ödön mindenki meglepetésére vette el feleségül Ady Csinszkáját, Boncza Bertát.

https://marvin.bline.hu/product_images/1265/E29551.JPG 2016

Nyáry Krisztián legújabb könyvében 1848-49-ben született levelek segítségével meséli újra a forradalom és szabadságharc történetét. Az ismert szereplők személyes hangú magánlevelei mellett az utca embereinek üzenetei alulnézetből mutatják be a tankönyvekből ismert történelmi eseményeket és a mindennapok küzdelmeit. Hiszen a 170 évvel ezelőtti emberek mást és másképp tartottak fontosnak, örömeik és fájdalmaik, reményeik és félelmeik emberközelibbé teszik a két esztendő krónikáját. A kötetben szereplő 163 levél mindegyikéhez egy-egy rövid történet is társul a Nyáry Krisztiántól megszokott stílusban.

https://marvin.bline.hu/product_images/1221/ID22-300028.JPG 2017

Nyáry Krisztián tizennégy kultúrtörténeti miniesszéje a játék témakörében magyar írókról, művészekről, szerencselovagokról, valamint egy CD Kováts Kriszta dalaival, Fábri Péter dalszövegeivel.

https://marvin.bline.hu/product_images/16/B293707.JPG 2017


 

Nyáry Krisztián összegyűjtötte a magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb szerelmes leveleit, majd mára már jól ismert stílusában megírta keletkezésük történetét is. Félénk udvarlólevél, pimasz széptevés, szemérmes viszontválasz, írásos erotika, hideg elutasítás, csalódott szakítás, könnyes búcsúlevél: minden, ami a szerelmes levél műfajába belefért 1526 és 1976 között. Csokonai Vitéz Mihály, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Nemes Nagy Ágnes, Kossuth Lajos, Örkény István, Jászai Mari, Krúdy Gyula, Latinovits Zoltán és még száz név a magyar közel- és régmúltból, akik levélben is megírták, mit gondolnak a szerelemről.

https://marvin.bline.hu/product_images/120/ID22-308147.JPG 2018

Nyáry Krisztián évek óta módszeresen gyűjti a magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb szerelmes leveleit. A gyűjteményből 125 levelet a hozzájuk tartozó történetekkel együtt közre is bocsátott 2018-ban megjelent, nagy sikerű Írjál és szeressél című könyvében. Az Életemnél is jobban című kötet a sorozat második darabja, amely újabb 115 magyar szerelmes levelet és történetet tartalmaz. A válogatásban mások mellett Szabó Magda, Mészöly Miklós, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc, Jászai Mari, Liszt Ferenc, Kosztolányi Dezső, József Attila, Babits Mihály, Erzsébet királyné vagy éppen Frida Kahlo leveleibe pillanthatunk bele. Ahány levél, annyiféle sors és érzelem. Mert a szerelem sokféle arca van.

https://marvin.bline.hu/product_images/34/ID22-315096.JPG 2019

 

EZEN KÖNYVE KB. EGY HETE KAPHATÓ, ÉS MOST NÁLUNK, BALMAZÚJVÁROSON, A LENGYEL MENYHÉRT VÁROSI KÖNYVTÁRBAN MUTATJA BE NYÁRY KRISZTIÁN!

Legyen részese Ön is az élménynek!

  Hírek
Búvárkodj versek - 2019
Kedves csapatok!
Feltöltöttük az általatok írt verseket.
A teljes hírre kattintva olvassátok el mind és döntsétek el, melyik a legjobb alkotás. :-) Szavazni a könyvtárban lehet, 2019. november 19-ig (kedd).
Író-olvasó találkozó Nyáry Krisztiánnal
Író-olvasó találkozó Nyáry Krisztiánnnal, az Így szerettek ők 1–2., az Igazi hősök – 33 magyar, a Merész magyarok – 30 emberi történet és a Festői szerelmek című könyvek szerzőjével legújabb könyve kapcsán.
Képregény siker
A legkisebbektől a legnagyobbakig csoportosan ismerkedtek meg a kilencedik művészet hazai, mára már letünt irányvonalával.
Ám nemcsak ismerkedtek a műfajjal, hanem maguk is megpróbálkoztak vele.
NIÖK - 2019 novemberi kihívás
A könyv egyáltalán nincs híján a képi ábrázolásnak! Igenis ad képet, sőt, mi több, sokkal jobb képet, mint amilyen a tévé képernyőjén valaha is megjelenhet - mert a könyv képei személyre szabottak.
Isaac Asimov gondolata most, az internet, a kütyük korában talán még fontosabb, mint az ő idejében.
Tücsökringató - október