Búvárkodj 2017 eredményhirdetés
 
Kedves Gyerekek!
Idén ősszel is kopogtattunk iskolátok ajtaján és vittük hírét, a Búvárkodj! Olvasónapló pályázat kiadásának.
Az idén 25 pályázatot vittünk ki az iskolák felső tagozat diákjainak és ebből 16 megoldott feladatsor érkezett be hozzánk.

 

A 16 csapatból szeretnénk kiemelni, hogy

9 db, tehát több mint a fele a pályázatoknak a Dózsa úti tagintézményből érkezett köszönjük ezt a gyerekeknek és a háttérben dolgozó pedagógusoknak!!

          3 db a Bocskai tagintézményből

          3 db a Kalmár tagintézményből

          1 db a Balmazújvárosi Református iskolából került be hozzánk javításra.

 

Ha viszont osztályokra bontjuk statisztikánkat akkor

 

9 db 5. osztályban megoldott feladatsor érkezett,

0 db 6. osztályban megoldott feladatsor

4 db 7. osztályban megoldott feladatsor

3 db 8. osztályban megoldott feladatsor vettük át tőletek gyerekek.

 

És ha nemekre, lányokra és fiúkra akkor azt tudom nektek mondani, hogy

          13 fiú és

          41 lány szánt rá időt, hogy gondolkozzon kifundált feladatainkon.

 

Elsőként két csapatot szólítok egyszerre.

 

 

Két csapat 6 éven keresztül dolgozott és vett részt a Könyv@ok és a Búvárkodj pályázatokban is. Ők a Pascal törvényét nem tudjuk még mindig! csapatnevet viselők, Dobi Dóra, Horváth Evelin, és Szilágyi Viktória illetve I have no idea csapat: Szabados Fanni, Pál Stella, Balogh Alíz

Példaértékű kitartásuk, ami ma már igen ritka és ez külön dicséretet érdemel!

Jövőre ők már nem tudnak pályázni, elballagnak, mi kívánunk nekik továbbtanulásukban sok sikert, és várjuk a felnőtt könyvtárba is őket.

 

Harmadik helyen végzett a Super girls csapat: Szarvas Vivien Zsuzsanna, Magyar Kata Ivett, Nagy Ivett Elizabet, 5.c.osztályos tanulók a Kalmár Zoltán tagintézményből pályáztak. 157.5 a 170-ből gratulálunk nekik

 

Második helyen végzett a Villám csapat: Vincze József, Győrfi Árpád, Pongor Tamás, Nagy András 5.a osztályos tanulók a Bocskai István tagintézmény tanulói. 160pont 170 ből

Másik csapatunk is a második helyen végzett, ők a Csipet-csapat Vas Dominika, Nagy Viktória, Boruzs Csenge 7. e osztályos tanulók a Dózsa György úti tagintézmény tanulói. 160 pont 170-ből

 

És első helyen  is két csapatunk is jeleskedett.  Őket ehyszerre szólítanám  a Kék Cicák csapata: Deák Nikolett, Radácsi Dóra, Bura Kincső, Gyügyei Dorina 5.e osztályos diákok a Dózsa György úti tagintézmény csapata és szintén ebből az osztályból került ki még egy csapat a fiúk , ők a Könyvkémek: Hajdu Tibor, Bujdosó Bence, Kovács László mindkét csapat 161,5 pontot ért el 170-ből

 

Reméljük, hogy ez után is szívesen látogatjátok majd könyvtárunkat és jövőre is fogtok búvárkodni.

 

  Hírek
Gavallér János könyvbemutató
Kedves Olvasóink!
Szeretettel meghívjuk Önöket Gavallér János verseskötetének bemutatójára, amelyet a könyvtár felújítása miatt a Semsey Kastélyban rendezünk meg!
Találkozzunk szeptember 27-én 17:00-kor tehát a kastélyban!
Üdvözlettel: a könyvtár dolgozói
NIÖK - 2018 szeptemberi kihívás
Ez egy komoly feladvány.
Nem hiszi el, mi történik a könyvtárban!
Döbbenetes képek a könyvtárból!
Soha nem látott képek kerültek napvilágra a nyári felújításról, magunk sem hinnénk el, ha nem a saját szemünkkel látjuk.
Csak akkor kattintson, ha mindenre fel van készülve!
Mindenre is.

Vigyázat kattintásvadász hír!
XIX. Kastélykerti esték
NIÖK - 2018 augusztusi kihívás
Bár zárva vagyunk, azért ide is van néhány sláger tippünk:
Harry Potter,
Gyűrűk ura,
Trónok harca,
A térség